2014. november 25., kedd

Feldebrői plébániatemplom

Feldebrő község a Mátra lábánál helyezkedik el. A honfoglaláskor az Aba nemzettség fennhatásága alatt állt.

Forrás: http://szallasweb.instantweb.hu/telepulesek/feldebro/feldebro-304945.html

A község falusi barokk temploma sokkal többet rejt magában, mint azt első pillantásra gondolnánk. Altemploma, melyet 1865-ben Henszlmann Imre fedezett fel Európában is egyedinek számít. Ötvözi a keleti és nyugati keresztény építészetet. A templom felépítése bizánci templomok szerkezetére emlékeztet, míg a halott kultusszal való kapcsolata nyugati hatásokat hordoz.

A templom építéséről nincsenek pontos adatok. Feltételezhető, hogy Aba Sámuelt először itt temethették el, majd holtteste innen került Abasárra.

A 20 x 20 méteres négyzetes alaprajzú templom három oldalán félköríves apszisok foglaltak helyet. Az altemplom a templom központi részét képezte. A szentély alatt helyezkedett el.  Az altemplom oszlopkötegekkel osztott, melyhez kelet felé szentély, nyugat felé pedig négyszög alakú sírkamra csatlakozik. A sírt a feltárások alatt üresen találták.

Forrás: http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-8-evfolyam/muveszet-a-11-szazadban/feldebro-altemplom
A felső templomban ülő gyülekezet az oltár alatti nyílásokon hallhatta az alsó templomban miséző papokat.

Az altemplom falait freskók borították, melyeknek maradványai megtekinthetők. Az apszis boltozatán a Pantokrátor Krisztus látható a négy evangélista jelképével, angyalok társaságában.

Forrás: http://www.panoramio.com/
A további falakat ószövetségi alakok és jelenetek díszítik. Különösen jó állapotban maradtak meg Káin és Ábel alakjai. 

Forrás: http://www.papiruszportal.hu/site/?f=8&p=32&n=401



A felső templomot többször átépítették. A legnagyobb átalakítás 1743-ban történt. A templom ekkor nyerte el a mai formáját.

Templom látogatható: 8-19 óra között előzetes bejelentkezés után  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése