2015. január 2., péntek

Polükleitosz: Dárdavivő

A görög művészet klasszikus korából fennmaradt alkotás a kor személetének tökéletes megvalósítása: Az ember a mértéke mindennek.
Ebben a korszakban a művészek az emberi test arányainak kutatásával foglalkoztak. Műveiket aranyszabályok (kánonok) szerint alkották.

Forrás:www.oneonta.edu
Az Kr. e. 450 körül készült alkotás a várakozó dárdavivőt örökítette meg. Az embernagyságban ábrázolt sportoló méltóságteljesen áll, súlyát jobb lábára helyezve, míg bal lábfeje éppen érinti a földet. Fegyverét a vállán átvetve készül a megmérettetésre.
A nagy anatómiai pontossággal megalkotott szobor a görögök által annyira kedvelt kontraposztos ábrázolást keveri lágy hullámzással. Az alak ettől sokkal élettelibbé válik. A szobor jobb oldala kissé összetorlódik, bal oldala pedig megnyúlik. A jobb láb, amely a súlyt tartja megfeszül, valamint vele átellenben a bal kar is feszesen tartja a dárdát. Ezzel szemben a bal láb elernyedve van megtámasztva és a jobb kéz lazán a test mellett kinyújtva.


Polükleitosz Kánon című munkájában írta meg művészi elveit, melyeknek tökéletes kivitelezése ez a szobor. Véleménye szerint a fej hosszúságának hatszorosa kell legyen az egész test hosszúsága, míg a kézfej hosszúságának pontosan tízszerese.



Mára az eredeti borz szobor római márvány másolatban maradt meg. A nápolyi Museo Nazionale-ban tekinthető meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése