2014. november 30., vasárnap

El Greco: Szent András

November 30-a Szent András ünnepe.

Az 1610 körül készült képen Szent András apostol látható. Szent András és testvére Szent Péter tagjai voltak a tizenkét apostolnak. A halászattal foglalkozó Szent András először Keresztelő Szent János tanítványa volt, majd Krisztus követője lett.

Kr. u. 60 körül kereszthalálra ítélték, ezért ábrázolásain gyakran találkozhatunk az X formájú Andráskereszttel. 

A manierista stílusú festmény a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményének része.

Apostle St. Andrew - El Greco
Forrás: http://www.wikiart.org/


2014. november 28., péntek

Lingel bútorgyár

Az első magyar bútorgyár megalapítása Lingel Károly (1838 - 1911) nevéhez fűződik. Lingel Károly 1838-ban született Németországban, ahonnan az 1860-as évek elején Magyarországra költözött.
1864-ben megalapította első saját műhelyét Lingel Károly és Fiai Első Magyar Faáru- és Bútorgyár néven.  Eleinte fűrészáruval, lécekkel, keretekkel kereskedett, majd esztergályos munkákat végzett, végül bútorgyártásba kezdett két fiával, Jánossal és Károllyal.

Forrás: galeriasavaria.hu
Fő profiljuk irodai bútorok gyártása volt. A gazdaság fejlődése folytán egyre nagyobb számban vált szükségessé irodák berendezése. A Lingel vállalat ezen irodák igényinek kielégítésére olyan nagyméretű íróasztalokat készített, melyeken kényelmesen elfértek az irodai berendezések, például az írógépek is.
Forrás: http://pinteraukcioshaz.hu/
Az íróasztalokon kívül híres modell a Lingel könyvszekrény, mely üveges és fa homloklappal készült és elemei szabadon variálhatók voltak. A bútor kialakításának nagy előnye volt, hogy a homloklap kímélte a könyveket a porosodástól, de felhajtása esetén mégis könnyen hozzá lehetett férni a szekrényben elhelyezett tárgyakhoz.

Régi elsőidőszakos fémcsatos Lingel könyvszekrény
Forrás: http://www.antikregiseg.hu/
Az üzem jó tempóban fejlődött, így lakószobák berendezésére is elkezdtek bútorokat készíteni: komódokat, tálalókat, hálószoba berendezéseket. 1909-ben többnyelvű bútorkatalógust bocsátottak ki, melyből kiderül, hogy telepükön 120 berendezett mintaszobát lehetett megtekinteni.  Elérkezett a nagy megrendelések korszaka. A cég olyan épületek berendezését készíthette el, mint a Népszínház, a Gellért szálló vagy a Budavári Palota.

Forrás: galeriasavaria.hu

A bútorgyár nevéhez fűződik még a Zögling típusú favázas magyar vitorlázórepülők gyártása.
A két világháború alatt lőszerládák gyártásával foglalkoztak. Az államosítás után BUBIV-ként működtek tovább, majd a cég megszűnt.

Eredeti Lingel Károly ebédlőasztal
Forrás: antikregiseg.hu

1997-ben Lingel Károly leszármazottai új céget alapítottak, melynek célja a régi hagyományok folytatása. http://www.lingel.hu/index.php/hu/

2014. november 27., csütörtök

Wenckheim- kastély Póstelek

A békési Póstelek több évszázadon keresztül a Wenckheim család tulajdonát képezte. Wenckheim Frigyes és felesége lányuk, Krisztina és férje Széchényi Antal számára házasságukra kastélyt építtetett.

Forrás: http://muemlekek.info/

Az 1906-1909 között épült kastély terveinek készítőjéről nincsenek pontos adatok. Tervezőként megnevezik Siedek Viktort és Schlikter Lajost is. A kastély gyors ütemben épült, így tulajdonosai már 1910-ben be is költözhettek.

Forrás: postelek.com
A kastély historizáló neobarokk stílusban készült. A háromszintes épület teljesen alápincézett volt. Itt kerültek elhelyezésre a cselédek szobái és a tároló helységek. A pince ablakait vasrácsok díszítették. A magasföldszinten a szalon foglalt helyet, melynek két oldalán egy – egy kandalló állt. A szalonból két lépcső vezetett az emeletre. A kastélynak összesen 72 helysége volt. A szobákat plüss tapéták díszítették, melyhez színben illettek a kandallók. A menzárd tetős épületben villamos áram és meleg víz is volt.

Forrás: postelek.com
A kastély angol kertjében halastó, csónakázó tó és úszómedence is helyet foglalt. A park különböző faritkaságokkal volt betelepítve, melyek még ma is láthatók. Wenckheim Krisztina kedvenc rózsáinak külön rózsakert épült, mely több mint 600 faj egyedeivel volt beültetve.

A család 1944-ig lakta az épületet, amikor az orosz front közeledése miatt elköltöztek a kastélyból.  A környező településeken élő lakosok ekkor elkezdték az épület kirablását. A II. világháború után az államosított kastélyban gyógypedagógiai intézetet kívántak kialakítani, mely végül nem valósult meg.  Az idő folyamán a kastély állapota folyamatosan romlott, míg 1973-ban egy polgárvédelmi gyakorlat során berobbantották . 

Forrás: http://kepguru.hu/foto/145841/a-wenckheim-kastely-romjai-postelek
Forrás: http://www.panoramio.com/

Forrás: http://csuzsofoto.blogspot.hu/2012/04/postelek.html


2014. november 26., szerda

Gian Lorenzo Bernini: Apolló és Daphné

Gian Lorenzo Bernini (1598-1680) barokk szobrász, építész.

Scipione Borghese palotájába négy szoborcsoportot készített:
  •          Aeneas és Anchises (1618-1619)
  •          Proserpina elrablása (1621-1622)
  •          Dávid (1623-1624)
  •          Apolló és Daphné (1622-1625)

Ez alkalommal Apolló és Daphné című szobra kerül bemutatásra.

Forrás: http://www.galleriaborghese.it/

A görög mitológia szerint Apolló (a művészetek istene) első szerelme Daphné (Gaia és Péneiosz folyamisten lánya) volt.

Egy alkalommal Apolló és Erós (szerelem istene) találkozásakor Apolló gúnyolni kezdte Eróst a nála lévő arany íj és nyilak miatt. Szerinte az íj olyan isteneknek való volt, mint ő, míg Erósnak fáklyával kellene a szerelem lángját fellobbantania. Erós mérgében meglőtte Apollót szerelemfakakasztó nyilával, majd Daphnét a szereleműző, tompa nyíllal. Apolló szerelme fellángolt és üldözőbe vette Daphnét, aki kétségbeesetten menekült előle. Hosszas üldözés után Apolló egyre közelebb jutott szerelméhez, aki ekkor szüleihez könyörgött, hogy változtassák el alakját. Kérése meghallgattatott és babérfává változott. Testét kéreg fonta körül, karjaiból ágak, hajából levelek lettek. Így mire Apolló utolérte már csak a fát ölelhette. Apolló bánkódott szerelme elvesztése miatt, ezért lantját a fáról letépett ágakkal ékesítette szerelme emlékére és elrendelte, hogy a fa örökzöld legyen és mindig viruljon.


Forrás: http://www.italyperfect.com/

A szobor a történet teljes esemény sorát jeleníti meg egy mozdulatban. Egyszerre fejezi ki az üldözést, a segélykérést és az átalakulást. Daphné teste metamorfózison megy keresztül.
A szobor barokk stílusjegyeket hordoz magán, lendületes és csavarodó. A szobrok arckifejezései a szemlélőt érzelmileg bevonják.

Daphne and Apollo by Bernini
Forrás: pinterest.com


A szobor a római Galleria Borgheseben tekinthető meg.

2014. november 25., kedd

Feldebrői plébániatemplom

Feldebrő község a Mátra lábánál helyezkedik el. A honfoglaláskor az Aba nemzettség fennhatásága alatt állt.

Forrás: http://szallasweb.instantweb.hu/telepulesek/feldebro/feldebro-304945.html

A község falusi barokk temploma sokkal többet rejt magában, mint azt első pillantásra gondolnánk. Altemploma, melyet 1865-ben Henszlmann Imre fedezett fel Európában is egyedinek számít. Ötvözi a keleti és nyugati keresztény építészetet. A templom felépítése bizánci templomok szerkezetére emlékeztet, míg a halott kultusszal való kapcsolata nyugati hatásokat hordoz.

A templom építéséről nincsenek pontos adatok. Feltételezhető, hogy Aba Sámuelt először itt temethették el, majd holtteste innen került Abasárra.

A 20 x 20 méteres négyzetes alaprajzú templom három oldalán félköríves apszisok foglaltak helyet. Az altemplom a templom központi részét képezte. A szentély alatt helyezkedett el.  Az altemplom oszlopkötegekkel osztott, melyhez kelet felé szentély, nyugat felé pedig négyszög alakú sírkamra csatlakozik. A sírt a feltárások alatt üresen találták.

Forrás: http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-8-evfolyam/muveszet-a-11-szazadban/feldebro-altemplom
A felső templomban ülő gyülekezet az oltár alatti nyílásokon hallhatta az alsó templomban miséző papokat.

Az altemplom falait freskók borították, melyeknek maradványai megtekinthetők. Az apszis boltozatán a Pantokrátor Krisztus látható a négy evangélista jelképével, angyalok társaságában.

Forrás: http://www.panoramio.com/
A további falakat ószövetségi alakok és jelenetek díszítik. Különösen jó állapotban maradtak meg Káin és Ábel alakjai. 

Forrás: http://www.papiruszportal.hu/site/?f=8&p=32&n=401



A felső templomot többször átépítették. A legnagyobb átalakítás 1743-ban történt. A templom ekkor nyerte el a mai formáját.

Templom látogatható: 8-19 óra között előzetes bejelentkezés után  

2014. november 24., hétfő

Vaszilij Kandinszkij: Kompozíció VII


Forrás: http://www.wassilykandinsky.net/work-36.php

Kandinszkij(1866-1944) az absztrakt művészet egyik emblematikus alakja.Ennek ellenére nem szerette, ha művészetére az absztrakt kifejezést használták, ő inkább konkrétnak nevezte műveit. Szerinte az absztrakt művészet a belső parancsok követését jelentette.

Három éves korától foglalkoztatták a színek. Egyes színeket barátságosnak, másokat barátságtalannak tartott. Ezt a gondolatmenetét folytatva később  a színekhez pontos jelentést társított. Szerinte a különböző színárnyalatok tökéletesen elegendőek voltak a gondolatok kifejezéséhez, nem volt szükség arra, hogy ezek konkrét formát öltsenek. Ellenezte a tárgyak valósághű ábrázolását. A színek kontrasztjának megmutatására törekedett. Próbált párhuzamot vonni a festészet és a zene között.

Annak ellenére, hogy művei véletlenszerűnek hatnak, mégis nagyon megtervezettek voltak. A Kompozíció sorozat elkészítése előtt több tanulmányt is készített.

Azt, hogy mennyire komolyan gondolta, hogy az absztrakt művészetben nem lehet csak úgy találomra használni a színeket és formákat ő maga így írta le:

„Ha elszakítjuk a Természettel összefűző kötelékeinket, és csak a puszta színek és absztrakt formák kombinációjával törődünk, akkor végül olyan műveket hozunk létre, melyek pusztán dekorációk; legfeljebb nyakkendőnek vagy faliszőnyegnek alkalmasak. Szín és forma szépsége önmagában nem elegendő cél…”


Olyan művész volt, aki próbált minden művéhez magyarázatot adni, de eközben nem veszett el saját elméleti kompozícióiban.

A Kompozíció VII.(1913) a moszkvai Tretyakov Galériában tekinthető meg.

2014. november 23., vasárnap

Válogatás Róth Miksa üvegablakaiból Budapesten

Forrás: http://www.erzsebetvaros.hu/erzsebetvaros/keruletunk-38/helytortenet-61/hiressegek-112/roth-miksa-231
Róth Miksa 1865. december 26-án született Budapesten, üvegműves család leszármazottjaként. Az üvegművészet elsajátítását édesapja műhelyében kezdte meg, majd külföldi tanulmányutakon gyarapította tudását.

1885-ben nyitotta meg első saját műtermét a VII. kerületi Dohány utcában. Műhelyét többször költöztette Budapesten. 1911-ben Nefelejcs utcai (VII. kerület) lakóházának udvarában alakította ki végleges műhelyét, Róth Miksa Császári és Királyi Udvari Üvegfestő és Mozaik Művész Műintézete néven. Ez a műterme 1939-ig üzemelt.

Munkássága világszerte elismert volt. 1898-ban Iparművészeti Állami Aranyérmet kapott, 1900-ban a párizsi világkiállításon ezüst-, míg az 1902-es torinói és 1904-es St. Louis-i világkiállításon aranyérmet szerzett.

Budapesten található üvegművei közül válogattam párat a teljesség igénye nélkül.

Magyar Nemzeti Bank  üvegablaka

Forrás: http://templomablakanno.blog.hu/2012/02/22/magyar_nemzeti_bank_3

Országház üvegablaka

Forrás: http://www.owl.hu/owl/3gallery/gownpic2010/2010_19_37q2.htm

Országház üvegablaka

Forrás: http://www.owl.hu/owl/3gallery/gownpic2010/2010_19_45q2.htm

Országos Levéltár üvegablaka

Forrás:http://mnl.gov.hu/index.php

Országos Levéltár üvegablaka

Forrás: http://mnl.gov.hu/index.php

Róth Miksa Emlékház

Forrás: http://www.rothmuzeum.hu/galeria

Róth Miksa lakóházában ma emlékházat alakítottak ki, mely látogatható a következő címen: 
1078 Budapest,Nefelejcs utca 26.  valamint megtalálható a következő honlapon: http://www.rothmuzeum.hu/

2014. november 22., szombat

Ülő írnok szobra

Forrás: http://rijksmuseumamsterdam.blogspot.hu/2012/09/anonymous-seated-scribe-26202500-bc.html

A szobrot 1850. november 19-én August Mariette francia régész találta meg ásatása során az egyiptomi Szakkara (Saqquara) mellett.

A festett mészkőből készült szobor az egyiptomi középosztály meghatározó alakját, az írnokot ábrázolja. Az írnokok fontos szerepet töltöttek be a társadalomban. A fáraók által hozott törvények feljegyzésén kívül vezették a termések és a befolyó adók mennyiségét valamint a csillagok járásból kiszámították a várható áradások időpontját.

A valószínűleg 4. dinasztiában készült szobor jó példája az egyiptomi szobrászatnak. Egyiptomban a frontális ábrázolást alkalmazták leggyakrabban. Az alakok általában mozdulatlanul, merev tartásban voltak megjelenítve.
Az írnok törökülésben ül, egyenes háttal, lábaira papiruszt helyezve. A szobor szimmetrikus szerkezetű, egyedül a két kéz tartásában van valamennyi eltérés. A szobor ugyan körbejárható, de szemből történő megtekintés a leginformatívabb.

A fáraók szobraival ellentétben az írnok ábrázolása kevésbé fölényes, inkább közvetlen és természetes. A markáns arcú férfi arcvonásainak kidolgozása sokkal részletgazdagabb, mint a többi testrészé. Míg a szemek igen aprólékosan vannak megformálva, addig a lábak egybefolynak a szobor alakjával. Az írnok jobb kezében valószínűleg írószerszámot foghatott, amely eltűnhetett.

Forrás: http://www.mountainsoftravelphotos.com/France%20-%20Paris/Paris%20Louvre/slides/Paris%20Louvre%20Antiquities%20Egypt%202620-2350%20BC%20Seated%20Scribe%202%20Close%20Up.html


A szobor a párizsi Louvre múzeum egyiptomi részlegén tekinthető meg.

2014. november 21., péntek

Michael Thonet

Forrás: http://www.michael-thonet.com/
Michael Thonet 1796-ban a németországi Boppardban született. Épület- és bútorasztalosként kezdte meg munkásságát.

Az 1830-as években kezdett kísérleteket olyan fa bútoralkatrészek előállítására, amelyeket hajlítással állított elő. Első gondolataiban a technikát széktámlák léceihez kívánta felhasználni. A kezdeti technológiát 1841-ben szabadalmaztatta Németországban. Még ugyanebben az évben részt vett a Coblenzben megrendezésre került bútorkiállításon, ahol megismerkedett Metternich herceggel, aki arra biztatta, hogy költözzön Bécsbe. Thonet elfogadta a meghívást, Bécsbe költözött és újraalapította vállalatát.

1843-1849 között a Liechtenstein- palotának dolgozott, ekkor még bútorait erősen jellemzik a rokokó stílusjegyek. 1849-től minden idejét saját módszerének tökéletesítésére szánta. Kifejlesztette az eljárást, mellyel a fát gőzölés után a kívánt minta negatív sablonjába tudta hajlítani. Leggyakrabban bükk fából dolgozott. A metódus azért is nagyon figyelemre méltó, mert jelentősen tudta csökkenteni az egyes bútorokhoz felhasznált fa mennyiségét a régi eljárásokkal szemben.

Thonet No. 4. Cafe Daum
Forrás: http://designmuzeum.webceruza.hu/kulfoldi-tervezok/michael-thonet
1850-ben bécsi kávéházaknak készített székeket, majd ezt követően a pesti Angol királynő szállónak. 
1851-ben részt vett a londoni világkiállításon, ahol tökéletesre fejlesztett technikáját a nyilvánosságnak bemutatta. A kiállításon nagy bronzérmet szerzett.

Szék a londoni világkiállításra
Forrás: http://www.museum-digital.de/nat/singleimage.php?imagenr=16988&inwi=1&w=1366&h=677
Az idő előrehaladtával egyszerűsíti bútorainak formavilágát. Eltűnnek a díszítőelemek és csak az egyszerű bútor formája marad meg.
1885-ben a párizsi világkiállításon már a tömegcikknek számító székeivel jelent meg.  Eljött a siker időszaka, ülőbútorait Európa országaiba és Dél- Amerikába is exportálta.

Thonet No. 14
Forrás: http://gadgets.boingboing.net/2008/11/12/the-worlds-greatest-1.html
A bútorok vonalvezetése teljesen szembement az eklektika formavilágával. Talán éppen ezért is vált annyira közkedveltté.  Egyszerű formája miatt jól megfért más stílusú bútorokkal és nem mellesleg mivel tömeggyártásban készült az ára is nagyon kedvező volt. Ez volt az egyik első bútortípus, amely ilyen nagy számban készült el, körülbelül 40 millió darab.

Az 1900-as évek elején az új stílusirányzatok kialakulásakor már ósdinak számítottak a Thonet bútorok, így a gyártásban próbálták követni az új formavilágot.

1
Forrás:http://www.liveauctioneers.com/item/5957289

A népszerű Thonet bútorokat még ma is gyártják. Kedvelt darabja az olyan enteriőröknek, melyekben egyszerű vonalai miatt jól megfér más hangsúlyosabb bútorokkal és kiegészítőkkel.

Terrace House by Luigi Rosselli Architects
Forrás: http://www.pinterest.com/pin/175499716704362305/
that table!!!
Forrás: http://www.pinterest.com/pin/348325352401352936/
Forrás: http://canvas.knibbdesign.com/blog/category/furniture/

2014. november 20., csütörtök

Tura-i Schossberger- kastély

Forrás:http://duol.hu/utazo/egy-mesebeli-kastely-1070766
A Budapesttől 50 km-re található Tura az 1600-as évektől az Eszterházy család birtoka volt, míg 1873- ban Schossberger Zsigmond megvásárolta a területet.

A Schossberger család a Felvidékről költözött Budapestre, ahol gyorsan nagy vagyonra tettek szert banki ügyletekből valamint dohány-, gabona- és cukoripari érdekeltségeikből. A család a kiegyezés után nemesi, majd később bárói címet kapott.

A birtokon Schossberger Zsigmond 1973-ban Ybl Miklós tervei alapján megkezdi egy nyári vadászkastély építtetését, amely az északi tornyon látható szélzászló alapján 1883-ra befejeződik. A kastély a Loire-menti kastélyokra emlékeztető francia neoreneszánsz és eklektikus stílusban épült.  
Az egyemeletes kastély igen változatos szerkezetű. A főépülethez csatlakozik a pálmaház és két hengeres torony. Az épület meredek pala tetejéből magas kémények emelkednek ki, melyeket kovácsoltvas rácsok díszítenek.

Forrás:http://www.turaikastely.hu/galeria/7/1
Az épület a család nyugodt szórakozását szolgálta. Rendelkezett a kor legújabb vívmányaival: központi fűtéssel, vízvezetékkel, árammal, valamint olyan luxustechnikával, mint az étellift. A kastély parkjában teniszpálya és medence is volt. A park szerkezetének érdekessége, hogy Magyarország domborzatát kívánja leképezni a növényzeten keresztül.

A főbejáraton belépve az előcsarnokba érkezünk, melyhez a központi csarnok kapcsolódik. Innen lehetett a szalonokba, a könyvtárba, az ebédlőbe és a billiárd szobába eljutni. A pálmaházban a dísznövényeket tartották, valamint szökőkutak voltak elhelyezve. Egyes elmondások szerint a pálmaház ablakait a kor neves üvegművésze Róth Miksa készítette. Az ólomüvegek állatalakokat ábrázoltak. Állítólag amikor az épület iskolaként üzemelt versenyt rendeztek, hogy ki tudja kaviccsal úgy kidobni az üvegeket, hogy azok teljesen kitörjenek.

Forrás:http://vanguard-photo.hu/album/20/photo/581/turai-kastely-iv-castle-of-tura-iv
A központi csarnokból vezet fel a főlépcső az emeletre, ahol a család szobái voltak. Itt még fellelhetőek a freskók a falakon.  A festést az a Scholtz Róbert készítette, aki az Operaház oldallépcsőjét is festette. A tetőtérben a személyzeti szobák kaptak helyet.

Forrás: http://muemlekem.hu/muemlek?id=7474
Az 1930-as évektől a család vagyona fogyni kezdett, így telekhelyeket kellett eladjanak a birtokból. A második világháború után megkezdődött a kastély kálváriája: először szovjet katonai szállás, majd kórház lett, majd 1946-1973-ig iskolaként funkcionált. Az épület 1958-óta műemlékvédelem alatt áll.  A ’80-as évek óta több gazdája volt az épületnek, de sajnos állagmegóvás nem történt.

Forrás: http://muemlekem.hu/muemlek?id=7474
Ma a kastély a Turai Kastély Kft. tulajdonát képezi, amely biztosítja a kastély látogathatóságát és a bevételekből próbálja a kisebb felújításokat és az állagmegóvást fedezni. A kastély kedvelt fotózási és filmezési helyszín.

A Kft. célja az épület és a terület gyógyszállodai hasznosítása, melyet az eredeti épület teljes felújításával valamint egy új stílusában illeszkedő épületszárny hozzáépítésével szeretnének elérni.

Forrás: http://tanitoikincseim.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1194762

2014. november 19., szerda

Worms-i Szent Péter Katedrális

Dom zu Worm / Cathedral To Worms
Forrás: http://www.panoramio.com/photo/2842412
A Felső- Rajna- vidéken elhelyezkedő Worms városban álló Szent Péter Katedrális a középkorban fontos események helyszíne volt. Itt tartottak fejedelmi és birodalmi gyűléseket, valamint 1521-ben az egyik birodalmi gyűlésen hallgatta meg –a pápa által már elítélt és kiátkozott-Luther Mártont V. Károly, aki szintén veszélyesnek tartotta tanait és eretneknek nevezte.

A mai dóm helyén már i.sz. 600 körül templom ált, melyet aztán 1000 körül átépítettek. Ennek a második templomnak a maradványait lehet a mai dóm kriptájában megtekinteni. A kriptában nyugszanak a Sailer császári ház tagjai, köztük az a Konrád herceg is, kinek életét Lehel ontotta ki kürtjével.

A katedrális keleti részét 1125-1144-ig építették, ezt követte a főhajó 1160 -1170 között. A szentély építése 1181-re fejeződött be és ekkor a templom felszentelésre került. A nyugati szárny megépítése csak a 12. század végére valósult meg.
Cathedral of Worms

Germany
Forrás: http://www.legolas.org/gallery/main.php?g2_itemId=3450
A templom felépítését tekintve a főhajó mellett két oldalhajó és egy kereszthajó figyelhető meg. A keresztboltozatos főhajó végpontjainál négy hengeres torony magaslik, míg a főhajó és a kereszthajó metszésénél, valamint a nyugati oldalon egy- egy zömök, nyolcszögletű torony áll. A főhajót és a mellékhajót négyszögletű pillérek választják el egymástól.

Forrás: http://vialucispress.wordpress.com/2012/04/27/the-cathedral-saint-peter-of-worms-a-guest-post-jong-soong-kimm/
A templom megsínylette a háborús időket és tűzeseteket is, így a 17. században új oltárt kapott, melyet barokk stílusban készített el Balthasar Neumann. Impozáns darab, mely Szent Pétert és Szent Pált ábrázolja két angyal társaságában, akik Szűz Máriára és a gyermek Jézusra mutatnak.

Forrás: http://mobile.ztopics.com/Worms%20Cathedral/
A templomon a későbbi időkben létrehoztak néhány gótikus változtatást, mint a Szt. Nikolaus kápolna átalakítása, valamint a déli bejárat átformálása.

Forrás:  http://www.huismanfoto.eu/Album%20510%20Worms%20Kaiserdom%20St.%20Peter%201/index.html

2014. november 18., kedd

Rembrandt: Doktor Deyman anatómiája



Az itt bemutatásra kerülő festmény nem azonos a nagyobb hírre szert tett Doktor Tulp anatómiája című képpel. Doktor Deyman anatómiája az előbb említett Doktor Tulp anatómiája után több mint húsz évvel készült, az orvosok testületének megbízásából 1656-ban.
1723-ban a kép tűzvész áldozata lett, így ma már csak egy részletét lehet megtekinteni.

Doktor Tulp anatómiája

(Forrás: http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/muveszetek/muveszettortenet/muveszettortenet-10-evfolyam/amszterdam/rembrandt-dr-tulp-anatomiaja)
Doktor Deyman anatómiája

(Forrás: http://www.rembrandtpainting.net/rmbrndt_1655-1669/deyman.htm)

A többalakos portrén az anatómus, Doktor Deyman és tanítványai voltak láthatóak. A festményen nagyon jól megfigyelhető a barokkra annyira jellemző fény- árnyék játék. A tetem teljes megvilágításban van és erős megvilágításban vannak a boncoló kezek is, míg a terem maga sötét. A holttest feje kissé megemelt helyzetben ábrázolva, a mellette álló asszisztens alakjának rézsútos állásása és a megvilágítás miatt a szemlélő úgy érezheti magát, mintha valóban a boncasztal mellett állna a többi szereplővel.

Forrás: http://www.rembrandtpainting.net/rmbrndt_1655-1669/deyman.htm

Érdekesség a tetemmel kapcsolatban, hogy egyes forrásokban lehet arra utaló adatokat találni, hogy az egyik akkori hírhedt bűnöző, Joris "Black Jack" Fonteijn teste.  A tetem hasürege és koponyája van megnyitva. A koponyacsont leemelt darabját a test mellett álló asszisztens tartja.


A holttest melletti alak Deyman asszisztense,Gijsbert Calkoen sebész volt. Érdeklődve figyeli, amint az anatómus a koponyán belül boncol. Jobb kezét hanyagon csípőn tartja. 

A kép ma a hollandiai Amszterdam Múzeumban tekinthető meg.